Zöldunió

A közel három évtizedes múlttal rendelkező Reflex Környezetvédő Egyesület a magyarországi környezetvédő civil mozgalom egyik meghatározó szervezeteként több témának szakértő „élharcosa”. Számtalan szakmai projekt levezénylése mellett társpályázóként számos európai szervezet nemzetközi projektjében működik közre. Szakmai és mozgalmi brosúrákat ad ki, kiállításokat, országos és helyi rendezvényeket és utcai direkt akciókat szervez. Vállalásai közül kiemelkedik a lakossági tájékoztatás, tanácsadás, érdekvédelem, jogi képviselet. A természeti értékek és kulturális örökségek védelme érdekében szakmai terveket, felméréseket végez, tanulmányokat készít. Megalakulása óta nagy gondot fordít a fiatalok ökológiai szemléletének formálására, az óvodásoktól, az egyetemistákig. Évek óta jelen van a közösségi médiában, ahol az internet és az online megjelenési lehetőségeket kiaknázva közösségi interakciókon keresztül kommunikálja a környezetvédelem, a fenntarthatóság zöld üzenetét. Az egyesület tagsága, illetve önkéntes bázisa nagyban segíti, hogy alapvető céljait a jövőben is megvalósíthassa, így a környezetvédelmi tudatformálást, a környezeti nevelőmunka segítését, a környezettudatos fogyasztói szokások kialakítását, illetve a természeti és épített környezeti értékek megőrzését, védelmét.

 

Your browser is out-of-date!

Update your browser to view this website correctly. Update my browser now

×