Zöldunió

NHKV OTS

2018-ban a sport, a kultúra, a honismeret, az egészséges életmód, a hagyományőrzés és a kézművesség mellett a környezettudatosság is kiemelt szerepet kapott az ország legnagyobb táboroztatási programjában. Az Erzsébet Táborok adta élmények a közösségépítésre és a tudásszerzésre épülnek. 

Széles programkínálat és évről évre egyre több lehetőség várja a nyári fonyódligeti és zánkai Élménytáborokba érkezőket. A programok idén közel 30 ezer táborozót érintettek.
Az Élménytáborok célja, hogy a gyerekek egy turnus (6 nap) ideje alatt a lehető legtöbb élménnyel gazdagodjanak, és minél több kikapcsolódási lehetőséggel találkozzanak, valamint ismeretorientált foglalkozásokon vehessenek részt. 

A táborokba jellemzően köznevelési-, valamint családsegítő- és gyermekvédelmi intézmények jelentkezhetnek csoportosan. Nem csak Magyarországról, hanem Kárpátaljáról,  Erdélyből, a Felvidékről és Délvidékről is érkeznek tanulók a balatoni Erzsébet-táborokba. 

A Környezeti Nevelési Program elemei

Idén június 17 és augusztus 27. között a táborozók a különböző hulladékok útjáról, az újrahasználat és az újrahasznosítás – akár művészi színvonalú – fontosságáról is új ismeretekkel gazdagodhattak.

A táborokat szervező és lebonyolító Erzsébet Alapítvánnyal együttműködve11 héten át, hétfő délelőttönként az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (https://nhkv.hu/) munkatársai tartottak foglalkozásokat. 

A szervezet komplex Környezeti Nevelési Programja szemléletformáló, ismeretátadó előadásokat, gyakorlati szemléltető példákat, környezettudatosságra nevelő játékokat és kézműves foglalkozást is tartalmazott, ezzel adva komplex tudást a gyermekeknek a felelős és tudatos hulladékkezelésről.
A program megvalósításán túl az NHKV Zrt. (https://nhkv.hu/) közreműködésével mindkét helyszínen megvalósult a csomagolási hulladékok elkülönített gyűjtése és elszállítása.

Trash Art szobrok

A program részét képezték azok a hulladékból készült szobrok is, amelyeket az NHKV Zrt. (https://nhkv.hu/) a „Trash Art Magyarország – Az újrahasznosítás művészete” pályázaton különdíjjal jutalmazott. A 6 szobor a biodiverzitás megőrzésére hívta fel a gyerekek figyelmét, egyúttal arra mutattak szemléletes példát, hogy a kidobásra ítélt hulladékokból akár művészi alkotások (upcycling) is születhetnek.

 

Regisztráljon a tovább olvasáshoz...

Your browser is out-of-date!

Update your browser to view this website correctly. Update my browser now

×