A MAGYAR PISZKE PAPÍR Kft. higénia papírtermékek gyártója és forgalmazója, üzleti sikereinek elérése érdekében az eredményességet biztosító korszerű vezetési módszerek alkalmazására törekszik.
A Kft. vezetősége és minden munkatársa elkötelezett a környezet megóvása és a felelős működés mellett, mivel az iparág jelentős hatással van a környezet állapotának alakulására. A Kft. fenntartható működésének kulcskérdését a környezettel való harmóniában látja.
A vállalat vezetése a gazdasági fejlődést az ökológiai és szociális szempontok figyelembevételével kívánja megvalósítani. A környezettel való harmonikus együttélés a cég filozófiájának egyik alapköve, amelyre a papír feldolgozástól és az alapanyag beszerzéstől az értékesítésig a vállalat egész tevékenysége épül, s szerves részét képezi a döntési mechanizmusoknak. A Kft. célja, hogy tevékenységeit a rá vonatkozó környezetvédelmi jogszabályoknak és egyéb alkalmazandó környezetvédelmi előírásoknak megfelelően, vagy lehetőség szerint azokat meghaladva végezze, ezzel utat mutatva az iparág többi szereplőjének is, hogy törekedjen a tevékenységei által kifejtett környezeti hatások csökkentésére.
A MAGYAR PISZKE PAPÍR Kft. vezetése önmagára nézve kötelezőnek érzi a cég környezetvédelmi tevékenységének folyamatos javítását és a vállalat tevékenysége által kifejtett környezeti hatások csökkentését.
