Zöldunió

Viktóra a Zöldunió Irodában szakmai cikkek írásával és tanácsadással segíti a közös munkát.

Viktória a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán végzett magyar és kommunikáció szakon, utóbbin elektronikus újságírás szakirányon, később elvégezte a Takács-Sánta András vezette humánökológia tanfolyamot is. Szakmai pályafutása során az alapokat a fenntartható fejlődéssel foglalkozó Ma és Holnap magazinnál tanulta meg, 2 évig felelős szerkesztője volt a HVG Fenntartható Fejlődés különszámának. Három éven át volt főszerkesztője a környezetiparral és környezetkultúrával foglalkozó Ingreen Magazinnak, jelenleg a lap szakmai tanácsadó testületének tagja. 2019-ben Zöld Toll díjjal tüntették ki a környezetvédelmi újságírás terén végzett eddigi munkájának elismeréseként. 2019-től a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. kommunikációs szakértőjeként tevékenykedik, emellett a PET Kupa szervezői csapatát erősíti, valamint a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál kommunikációs vezetője. Rendszeresen tart szemléletformáló workshopokat és előadásokat különböző civil és vállalati fórumokon. Gyakran moderál kerekasztal-beszélgetéseket, fórumokat, konferenciákat és díjátadókat. Végül, de nem utolsósorban a Zöldunió Iroda Projekt Partnereként eseti jelleggel vesz részt olyan szakmai együttműködésekben, mint a Zöldunió előrejelzés.
Viki portálja, a Recity Magazin is tagja a Zöldunió Médiaportfóliójának.

 

Regisztráljon a tovább olvasáshoz...

Your browser is out-of-date!

Update your browser to view this website correctly. Update my browser now

×