Zöldunió

A fák titkos élete

A fák nem képesek járni. Ugyanakkor a változó klimatikus viszonyokhoz valamilyen módon alkalmazkodniuk kell. Hogyan képesek mégis vándorolni? A megoldás kulcsa a nemzedékek váltakozása!

A fák helyhez kötött életet élnek: ahol kicsíráznak, ott is maradnak több száz vagy akár ezer évig. Azonban magjaik által képesek vándorolni.

Fafaj függő, hogy milyen távolságot képesek megtenni az utódok.

A nyárfák és a fűzfák aprócska magvaikat kis szőrszálakkal szerelik fel, hogy az első fuvallattal tovalebbenhessenek – akár több kilométer.

A nyírfa, juhar, gyertyán, kőris és tűlevelűek magjai valamivel nehezebbek. A pihés repülés itt már nem jöhet szóba, ezért terméseiket különböző repülést segítő eszközökkel látják el (pl. forgószárnyakkal).

A tölgy, gesztenye, bükk nehéz terméseket hoznak, ezért ők az állatokkal léptek szövetsé Az egerek, mókusok és szajkók kedvelik a magvaikat, amiket télire elraktároznak az erdő talajában, amit aztán vagy nem találnak meg, vagy már nem is keresik (mert időközben elpusztultak). Ezek a fafajok jutnak el a legkisebb távolságra.

A vándorlásra elsősorban a folyamatosan változó klíma miatt van szükség.

Erdőségeinkben most is egy ilyen folyamat zajlik. Elsősorban nem a globális felmelegedés miatt tapasztalható 1˚C fokos átlaghőmérséklet-emelkedés miatt – hiszen amióta ez tart, az egy fa életében csak egy rövid időszaknak számít –, hanem még a legutóbbi jégkorszak okán. A közönséges bükk akkor indult és ért is el Európa déli részére (míg a nagy levelű bükk „elakadt” az Alpokban, nem tudott átjutni, ezért kontinensünkön kihalt).

A bükkfák jelenleg is vándorolnak észak felé – évente 400 méteres sebességgel (ők kifejezetten lassúnak számítanak). A lassúság azonban esetükben nem gond, mivel a stratégiájuk az, hogy más fafajoknál sokkal több árnyékot viselnek el, így aztán gond nélkül ki tudnak csírázni a tövükben. Egy napon aztán áttörnek versenytársaik koronáján és elveszik tőlük az életet adó fényt.

Mindemellett a bükk terjedéséhez az is hozzájárul, hogy nemcsak az árnyékot viseli jól, de a szárazságot is. 1 kilogramm faanyag létrehozásához 180 liter vizet fogyaszt (szemben a többi fafaj akár 300 literes igényével). Márpedig ez döntő fontosságú a gyors fejlődés és más fafajok kiszorítása szempontjából.

Fontos azonban kiemelni, hogy a fák vándorlását mi emberek is akadályozzuk. Településeink, a földművelés, állattenyésztés, fakitermelés mind-mind lassítják a csírák fejlődését.

A fák óriási szerencséje, hogy nagy a klímatoleranciájuk. Még a felnőtt fák is képesek reagálni a megváltozott viszonyokra. Ha túlélnek egy vízhiányos, száraz időszakot, akkor a jövőben sokkal takarékosabban fognak gazdálkodni a vízzel.
És akkor még nem beszéltünk a fák „önsegélyező rendszeréről”, azaz a gombafonalak által összekapcsolódó gyökérzetükről, amin keresztül, ha szükséges tápanyaggal tudják kisegíteni egymást.

Ennek azonban egyik feltétele, hogy ne zavarjuk meg – például fakitermeléssel – az erdő szociális struktúráját, hogy továbbra is önmaga tudja szabályozni a saját mikroklímáját.

 

Akik elmélyednének az erdő titkaiban, azoknak ajánljuk figyelmébe Peter Wohlleben – a Park Könyvkiadó gondozásában – megjelent könyvét. A neves német erdőgazdálkodást végzett író „A fák titkos élete” c. műve eddig több mint 105 ezer példányban kelt el. Az 1964-ben született író erdőgazdálkodást tanult és több mint 20 éven át e területen is dolgozott. Hogy ökológiai elképzeléseit a gyakorlatba is átültethesse, felmondott és napjainkban az Eifel-hegységben vezet egy környezetbarát – gépmentes – erdőgazdaságot, ahol az őserdők visszaállításán munkálkodik. Könyve az erdő mélyére kalauzolja olvasóit, és olyan titkokat tár fel, melyek még a gyakori túrázókra is újdonságként hatnak. A fák eddig nem is sejtett képességeiről írott könyvében a legújabb felfedezéseket éppúgy figyelembe veszi, mint saját tapasztalatait és érzéseit.

 


Regisztráljon a tovább olvasáshoz...

Your browser is out-of-date!

Update your browser to view this website correctly. Update my browser now

×